Sportnap – MÁSKÉNT! (ahogy egy résztvevő látta)

Tél van. Odakinn szikrázóan süt a nap, mégis -8 fok. Nemhiába. Január 23-a van, szombat. Ez is egy teljesen átlagos januári hétvége, egy dolgot kivéve. Egy sporteseményt. Ez így még önmagában semmi. Sok ilyen van. Csak hogy ez egy meleg sportnap, egyszóval MÁS!

Most sokan kérdezhetik, minek örül itt ez a pacák? Miért olyan nagy szám ez?

Nem kell sokat visszamenni az időben, 10-15 évvel ezelőtt egy ilyen eseménynek hihetetlenül negatív visszhangja lett volna, arról nem is beszélve, hogy az akkor még meglehetősen szűkös csigaházaikban élő melegek el sem jöttek volna egy ilyen rendezvényre.

No, de 2010 van, változnak az idők. Változnak az idők még akkor is, ha kis hazánk egyre jobban tolódik jobbra. Érdekes kettősség ez, jobbra tolódunk, teret nyernek a szélsőségek, ugyanakkor az átlagember mintha befogadóbb. toleránsabb lenne, mint pl. 10 éve. Környezetemben ezt tapasztalom, legalább is én.

Azonban mi miatt fontos ez a nap? Az maga az erő, ami összetart. A sport.

Már az ókori görögök is tudták, hogy a háborúkat, viszályokat úgy kell feloldani, hogy versenyeket rendeznek, melyet később olimpiának nevezetek el.

Hát igen, elnézve ezeket a kedves amatőröket, magamat is beleértve, mi pont olyan messze vagyunk az olimpiától, mint Makó Jeruzsálemtől. ( A kedves jobbosok, most felhorkantak?)

De valahogy ez nem fontos. Nem fontos, hogy a mellettem álló lány már tizedszer sem találja el a tollaslabdát, nem fontos, hogy esünk kelünk a sorversenyen, nem fontos, hogy a kosárnál valaki a palánkig sem tudja eldobni a labdát. Mert közben rájöttem. Ez nem a sportról szól. Hanem arról, amit a sport közvetíteni tud. Az összetartásról, az összetartozásról!

A társadalom minden szegmensében vannak előítéletek, viszályok, harcok. Szeretjük és gyűlöljük egymást. Mégis mikor egy versenyen megszólal a himnusz, akkor mindenki elhallgat , megilletődik és amikor heteró, kőkemény arcélű apámra nézek és meglátom, hogy könny csillog a szemében megértem, hogy amikor az ember egy sportsikernek örül, akkor annak örül, hogy igen, Ő az én családomból, országomból, városomból indult és lám, mennyire vitte! Amikor hirtelen egy sérülés miatt véget ért nb 1-es kézilabdás sportkarrierem 19 éves koromban, akkor ugyanezt a könnyet láttam a szemében, akkor azért volt szomorú, hogy nem lehetek többé részese ennek a fantasztikus érzésnek, a győzelemnek, a valahova tartozásnak. Tévedett!

Ilyenkor olyan jó magyarnak lenni.

Ezt éreztem két éve Barcelonában is, mikor a kézilabda csapattal szanaszét vertük a francia 2-es csapatot. Jó volt magyarnak lenni, és jó volt magyar melegnek lenni.

Ezt éreztem most szombaton is.

Talán egy sportnap nem ébreszt az emberekben ilyen érzelmeket, de azt gondolom, méltán lehetünk büszkék a 30 szervezőre, 15 önkéntesre és a 200 résztvevőre, végső soron az ATLASZ-ra, akik ezt az egészet megszervezték.

Mert ez hozza közelebb az embereket egymáshoz. Sajnos csak évi pár darab van. Lehetne több is. Tudom, hogy ez pénzkérdés (is). De már nem csak az. Elindultunk egy úton, nem szeretném ha megtorpannánk, vagy uram bocsá’ visszafordulnánk.

Előre elnézést kérek, de meg kell mondjam a véleményem. 2012-ben Magyarország és ezen belül is Budapest egy nagyon komoly 15-20.000 látogatót vonzó meleg sporteseményt készül rendezni.

A melegek iránti előítélet fokozatosan enyhül, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy biztonságosan meg lehessen minden gond nélkül rendezni egy ilyen rangos eseményt két éven belül.

Most biztos sokan felhúzzák a vállukat! Én nem tehetek róla, hisz én meleg vagyok, változzanak a „hidegek”.

...És milyen rosszul látja!!!  A melegek megítélése egy országban nagyban függ a viselkedésüktől. Nem biztos, hogy a meleg felvonuláson a pucér fenekeket kellene rázni, nem biztos, hogy polgárpukkasztó módon kellene sokaknak viselkedniük a bulikban , előtte és utána. Vajon miért azonosítják a melegeket Magyarországon a droggal, alkohollal, nemi betegségekkel?

Erre mondják, hogy nem zörög a haraszt. Persze, lehet mondani, hogy de hát Berlin, Gran Canaria, Ibiza, Barcelona, Mykonos. Igen, ez is igaz, ott lehet, minden gond nélkül. De azokban az országokban sosem mondták meg az embereknek, hogy mit gondoljanak, hogy gondolkozzanak. Ott ez magától alakult ki.

Hiszek abban, hogy a tolerancia kialakulhat, hosszú idő alatt, de kialakulhat.

Hát segítsünk nekik, ne romboljunk.

Látok azonban pozitív változásokat.  A 2009-es felvonulás pl. sokkal visszafogottabb volt. A közvélemény , ha lassan is, de egyre pozitívabb.

2012-ben is büszke szeretnék majd lenni arra, hogy Magyar Meleg Sportoló  Vagyok!

Hajrá sportnap(ok)! Hajrá 2012! Hajrá Budapest!

Móci
meleg kézilabda szakosztály