Szakosztályok / Úszó szakosztály
Úszó szakosztály
Az Atlasz úszó szakosztálya egyike a sportegyesület alapító szakosztályainak. A rendszeres edzések látogatása mellett több sportolónk nemzetközi LMBT versenyeken is sikeresen szerepelt (EuroGames játékok [München, Antwerpen, Utrecht, Barcelona], Vienna Valentine [Bécs], XMAS Tournament [Frankfurt]).
Budapest Splash néven pedig hazai LMBT úszóversenyeket is szerveztünk!
Szeretettel várjuk úszni kedvelő fiúk és lányok jelentkezését a kezdőtől a haladó szintig! :)
Hogy néz ki az edzés?
A szakosztály egy teljes medencét (25m, öt sáv) bérel az egyes alkalmakra! Az edzések 1 óra hosszúak. Külön edző foglalkozik a kezdő úszókkal, és külön a középhaladó ill. haladó szintűekkel.
Kezdő úszónak azt tekintjük, aki legalább egy úszásnemet már ismer. Neki az edzés a hiányzó úszásnemek megismeréséból és a már ismert(ek) tökéletesítéséről szól.
A középhaladó ill. haladó szintű úszók már ismerik mind a négy úszásnemet. Az ő edzésük kevesebb hangsúlyt fektet a technikára, és rendszeresen úsznak időre (azaz itt már a teljesítmény növelése is cél).
A haladó úszók edzése nagyon hasonlít a középhaladókéra. A különbség leginkább abban nyilvánul meg, hogy a haladók bizonyos feladatokból többet és/vagy nehezebbet kapnak. Továbbá mivel a hazai és nemzetközi LMBT úszóversenyekre leginkább a haladó úszók szoktak jelentkezni, nekik versenyre való felkészítés is elképzelhető (még nagyobb hangsúly az időre úszáson, fejes ugrás és bukóforduló gyakorlása, versenyszabályok ismertetése...).
Úszni teljesen nem tudó emberek is jelentkezhetnek, velük egyedileg egyeztetjük a lehetőségeket.
Úszás után a társaság általában beül még egy közeli helyre enni, inni, beszélgetni.
Hol?
Az edzéseket Budapest egyik központi kerületében lévő, jó tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkező sporttelepén tartjuk.
Mikor?
Egyelőre heti egyszer úszunk, vasárnap este 8-tól (gyülekező az uszoda előterében 19:45-től).
Mennyiért?
Az első edzés díja 1000 Ft. A második alkalomtól kezdődően 1500 Ft nem Atlasz tagoknak. Atlasz tagoknak továbbra is 1000 Ft. Az Atlasz éves (adott naptári év végéig) tagdíja 5000 Ft.
További infó
uszas@atlaszsport.hu
+36 (20) 432-2238